2014-05-30

Anyaországi támogatás az érsemjéni magyar oktatás működtetésére

2013. szeptember és 2014. február hónapjaiban az érsemjéni Kazinczy Ferenc Iskola a magyarországi Bethlen Gábor Alap támogatásával biztosította az iskolabusz üzemanyag szükségleteit.


Sajnos, már egy biharmegyeinek sem újdonság, hogy a Romániát is érintő gazdasági válságra hivatkozva a kormány számos megszorító intézkedést hozott. Egyebek mellett több, alacsony létszámmal működő iskolát bezártak. Következésképpen az érintett tanintézetek diákjai a környék iskoláiba kell járjanak. További megszorító intézkedés volt az önkormányzatok működési költségeinek csökkentése. Így, az iskolák működési költségeit is biztosító önkormányzatok kettős tehernek lettek kitéve: több tanulót, nagyobb távolságokról kellett iskolába juttatniuk negyedével csökkentett büdzséből.
Mivel ez a feladat érsemjénben számos problémát hozott a felszínre, az anyagiak biztosítása céljából a helyi iskola nevében érsemjén önkormányzata pályázatot nyújtott be a jogutódja a Bethlen Gábor Alaphoz az iskolabuszrendszer működésének résztámogatására. A Szülőföld Alap, megértve az ügy fontosságát 200.000 (kétszázezer) forint vissza nem térintendő, előfinanszírozásos támogatásban részesítette az önkormányzatot illetve rajta keresztül az iskolát.
Mint minden tevékenység esetében, ebben a projektben is megfigyelhetőek azonnali és hosszútávon megvalósuló eredmények. Az azonnali eredmény 80 gyerek szállítása az iskola és otthona között (oda-vissza) hat hónapon keresztül. A szállítást négy helyszínről kellett biztosítani két jármű segítségével. Az önkormányzat a személyzet bérét, illetve a járművek fenntartási költségeit biztosította, míg a támogatásból 610 liter üzemanyagot sikerült beszerezni 2990 lej értékben. Hosszú távon azonban az eredmények sokkal kifejezőbbek, hiszen 80 gyerek (ennek 90% magyar nemzetiségű) általános iskolai képzéséhez sikerült hozzájárulni, szinte a nyári szünidő beköszöntéig.
A megfelelően felhasznált támogatás nem csak az önkormányzat, de szülők válláról is komoly terhet vett le, hiszen sok gyerek még 10 éves sem volt és jelentős távolságot kellett volna megtenniük naponta gyalog vagy kerékpárral. Egyesek számára ez csak az időjárás viszontagságainak való kitevéssel járt volna együtt, míg mások, nemzeti úton áthaladva komoly veszélynek lettek volna kitéve, hiszen felnőtt felügyelete nélkül kellett volna az iskolába ingázniuk.